2015. szeptember 28., hétfő

26.rész


"Kimerítő vásárlás"



Pamela May Graham
London 2014.07.29.



  Sosem gondoltam volna, hogy ezen a helyen kötök ki, ezekkel a lányokkal. Ahogy azt sem, hogy drága ruhák közül fogok válogatni, egy díjátadóra. Nem volt könnyű döntés, de elég volt egy álmatlan éjszaka, hogy rájöjjek képes vagyok rá. Meg tudom tenni, ha ezzel segíthetek Louisnak. Ha meg tudja a világ ki vagyok én és a nyomomban lesznek, képes leszek elviselni, mert tudom, hogy jót tettem.
  Lehet, hogy ezzel nem tudják ellene még ejteni a vádakat, hiszen ahhoz Maggiere is szükség van, de a média más szemmel néz majd rá, ha egy lánnyal látják. Sok minden fog kiderülni, amitől lehet, hogy megijedek majd, de bízom benne, hogy mellettem lesz ő is és a többiek is, ahogy ígérték. Segítség nélkül tudom, hogy nem lenne egyszerű, de így, hogy nem vagyok teljesen egyedül könnyebbnek érzem az egész helyzetet.
  - Minden rendben? - érinti meg a vállam Perrie. - Úgy festesz, mintha szeretnél elrohanni erről a helyről - kuncog fel.
  - Jól vagyok - nyugtatom meg. - Csak az a baj, hogy nem érzem magam otthon az ilyen helyeken. Egyszerűen nem az én stílusom az elegáns öltözék. Fogalmam sincs, hogy mit kell ilyen helyekre felvenni, ahogy azzal is tisztában vagyok, hogy nem engedhetném meg magamnak ezt a helyet. A tudat pedig, hogy Louis fizeti az egészet egyáltalán nem tetszik...
  - Nyugodj meg - lép mellém Sophia. - Mi azért vagyunk itt, hogy segítsünk neked. Azt viszont el kell fogadnod, ha elhurcol téged majd ilyen eseményekre, nem fogja engedni, hogy te fizesd a kellékeket, mivel neki teszel vele szívességet még ha te nem is így érzed, de ő így gondolja. Liamhez is hozzá kellett szoknom, persze nem tetszett, de kénytelen voltam beletörődni a makacsságába.
  - Lehet, hogy ezt kellene tennem, de most még képtelen vagyok rá. Úgy érzem magam, mint egy lány, akinek a markában egy lemeríthetetlen bankkártya van és felvásárolhatja az egész üzletet, mert a barátja nem akarja, hogy a nyakán üljön. Tudom, hogy egyáltalán nem ilyen a helyzetem, közelről sem, de gondolom értitek mire akarok kilyukadni.
  - Értjük és hidd el az elején mi is pontosan így voltunk vele. Harry egyszerűen sosem enged fizetni. Bármit vásárlok, amiről ő is tud, azt neki kell kifizetnie. Utálom, hogy ezt teszi, hiszen nekem nem kell a pénze. Nem azért vagyok vele, mert gazdag, hanem, mert fontos nekem. Én is megengedhetem magamnak azokat a dolgokat, amit ő fizet ki nekem, de ő erről hallani sem akar.
  Hozzászokni? Miért érzem azt, hogy nekem az nem menne. Egyszerűen nem vagyok olyan lány. Én az ilyet kihasználásnak nevezem, pedig egyáltalán nem érdekel  a pénz. Természetesen fontos az életben, de úgy érzem a boldogságot nem lehet megvenni. Attól mert mindened megvan és nem kell félned, hogy kifog rajtad a válság, nem leszel boldog. Eddig, ha bármilyen ünnepre kellett mennem pár száz fontért vásároltam, de itt az árak több mint ezer fontnál kezdődnek.
  Tisztában vagyok vele, hogy egy díjátadón nem lehet megjelenni úgy, mint egy esküvőn, de nekem ez akkor is nagyon soknak tűnik.
  - Szerintem a te bőrszínedhez és a hajadhoz leginkább a krém vagy a fehér szín illik - gondolkodik el Perrie. - Leginkább ilyen színben tudnálak elképzelni, ahogy magamat is.
  - Akkor mi lenne, ha ti ketten elmennétek keresgélni, mi pedig Paige-el mennénk? - néz ránk Sophia, mire mindketten bólintunk. - Akkor találkozunk az próbafülkéknél - mosolyog ránk, majd Paige-el az oldalán elindul a másik irányba.
  - Szeretnéd, ha mesélnék az én első díjátadómról Zaynnel? - pillant rám Perrie. - Csak, hogy lásd én mit éreztem és mi lett utána.
  - Azt megköszönném - sóhajtok fel. - Tudom, hogy nem lenne szabad ennyire feszült lennem már csak a gondolatától is, de nem tudom megállni. Félek és úgy érzem, hogy ez nem helyes.
  - Ne butáskodj - nevet fel. - Én hetekkel előtte eljöttem ruhát keresni és egyet sem találtam, minden felfedeztem a legkisebb hibát is, mindegyikre volt valami okom, hogy miért ne vegyem meg. Már a gondolattól is remegni kezdett a lábam, napokkal előtte. Igaz előtte is voltam rendezvényeken, hiszen az X-factorba elég sokszor vittek minket ilyen helyekre, de ez akkor már persze más volt. A Little Mix egyik győztes énekesnője voltam, akinek a One Directionben éneklő Zayn Malik a barátja. Együtt vonulok majd vele végig a vörös szőnyegen és biztos voltam benne, hogy történni fog valami, amivel szégyent hozok magunkra. A végén már azon voltam, hogy én el sem megyek, pedig sosem voltam az a félős lány. De akkor úgy éreztem, semmi keresnivalóm ott. Mégis elmentem. Izgultam, nem is kicsit, de ott volt mellettem Zayn és számíthattam rá. Nem engedett el és mindig próbált megnyugtatni, míg végül én magam is lenyugodtam. Semmi sem történt. A többiek akkori barátnőit már ismertem és tudtam, hogy a fiúk közelében lesz asztalunk, így arra gondoltam, hogy minden rendben lesz. Ők fellépnek és átveszik a díjukat, majd szépen elmegyünk minden csetepaté nélkül és így is lett. Azzal, hogy izgulsz és a legrosszabbat feltételezed semmit sem érsz el. Nyugodtnak kell maradnod és elhinned, hogy Louis ott van melletted és nem engedi, hogy bármi történjen. Ha a média megpróbál majd szétszedni titeket, ő közbe fog lépni és szépen leállítja őket. Bízz benne, ez az egyetlen fontos dolog, onnantól kezdve már minden megy a maga rendjében.
  - Szóval azt mondod, hogy nincs mitől félnem és minden rendben lesz? - nézegetem a ruhákat. - Akkor is ezt mondanád, ha ez lenne az első ilyen esemény, amire elmész. Hiszen te akkor már egy kicsit ismerted ezt az életet, én pedig csak most kerültem bele, még mindig elvegyülök a néppel, de úgy érzem, hogy pár nap múlva úgy fogok virítani, mint a sok fekete között a fehér ruha.
  - Meg fogsz vele birkózni, mi segíteni fogunk neked, amiben csak tudunk, hiszen mi már átmentünk ezen. Louis is melletted lesz, nincs miért aggódnod. Ha valami olyan történik, amit el szeretnél valakinek mondani, de Louisnak nem akarod, hozzám bármikor fordulhatsz, szívesen meghallgatlak és segítek ha tudod, csak meg kell nekem engedned.
  - Köszönöm, hogy próbálsz megnyugtatni - mosolygok rá. - Sosem gondoltam volna, hogy ilyen hamar úgy tekintetek majd rám, mintha évek óta ismernénk egymást.
  - Szokj hozzá, hogy a mi családunkban, mindenki családtagnak számít, ezt majd megérted, ha hosszabb időt töltesz velünk és majd érkezik köreinkbe egy új személy. Ha az egyik barátunknak fontos, akkor az neked is az lesz és úgy bánsz vele, mintha egy rég nem látott barát lenne... Találtam neked valamit - húz elő egy ruhát.
  Feléje fordulok, majd megnézem a kezében tartott fehér ruhát. Földig érő, mély vágású ruha, amit néhány ezüst pánt díszit. Gyönyörű, de nem az én ízlésem, tudom, hogy nem mehetek olyan ruhába, ami tetszene nekem, de bízom benne, hogy találok valamit, ami kicsit is úgy érzem, hogy passzol hozzám.
  - Ehhez mit szólsz? - húzok elő egy rövid krémes színű ruhát, majd fordulok Perrie felé.
  - Tetszik - mosolyog rám, majd lépked közelebb hozzám. - Egyszerű, mégis az az öv elegánsá teszi egy ilyen eseményre. Ahogy elnézem a ruhát, téged is könnyen el tudnálak benne képzelni.
   - Őszintén szólva eddig ez az első ruha, amit úgy érzek, hogy szívesen felvennék. Tudod az én ízlésem kicsit egyedi, így elég nehéz velem a vásárlás.
  - Sokban hasonlítunk mi ketten egymásra, az ízlésünk szinte teljesen egyforma, így megértelek - adja a tudtomra. - Ezt biztosan felpróbálod, de egy ruha nem elég, sokat fel kell próbálni és azok közül eldönteni melyik tetszik jobban.

***

  Este fáradtan esek be a lakásom ajtaján. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz kiválasztani a ruhát, de örülök, hogy sikerült, ahogy annak is, hogy annyira nem is volt drága, mint a többieké. Rajtam kívül mindenki hosszabb ruhát választott, én is vittem be földig érőt, de nem tetszettek, a lányok szerint is nekem a rövid ruhák állnak jobban, így azt vettem meg, ami a legjobban tetszett nekem és nekik is. 
  - Hát szia, Pufu - gugolok le, majd simogatom meg a kutyám fejét. A konyhából Louis bukkan elő, mire fáradt mosolyt erőltetek magamra. 
  - Látom elfáradtál - sétál hozzám, majd ölel magához, mire én sóhajtva simulok hozzá. 
  - El sem hiszed mennyire - motyogom, őt ölelve. - Nem hittem volna, hogy ilyet mondok, de én nem szeretek vásárolni, sőt mostantól biztos, hogy a boltok közelébe sem megyek és ez a te hibád - vádolom meg.
  - Az enyém? - nevet fel. 
  - Igen - morgom. - Te küldtél oda, bár megértem, hogy miért, de az olyan helyek, csak elveszik a lányok kedvét a vásárlástól. 
  - Biztos vagyok benne, hogy annyira nem volt rossz - nyom egy puszit a számra - vagy ha mégis, akkor most kiengesztellek - vigyorog le rám.
  - És, hogy tervezed? - karolom át a nyakát. - Nem lesz könnyű dolgod.
  - Szerintem az lesz - kacsint rám. - Csináltam neked vacsorát, mivel gondolom éhes vagy - szemeim felcsillannak kijelentésére - és utána itt maradok veletek és összebújva megnézhetünk egy filmet, már ha végig tudjuk nézni - teszi hozzá nevetve.
  - Gonosz vagy - vigyorgok rá. - De a terved még be is válna, szóval gyerünk mutasd meg nekem mit főztél nekem.
  Vacsora közben kiderült, hogy nem csak ő főzött nekem, hanem volt egy segítsége is, aki nem másvalaki volt, mint Harry, így ezt elárulva már nem tartottam olyan jónak. De azt meg kell jegyezni, hogy ezt még meg kell köszönnöm Harrynek, ha találkozom vele. Viszont az összebújás nagyon tetszett.
  - Megnézhetem, amit vettél? - szólal meg a film közben.
  - Szombat este majd láthatod - mosolygok rá gonoszul. - Most inkább nézzük a filmet - fordulok vissza a tv-hez.
  - Szerintem nekem van egy sokkal jobb ötletem a film helyet - dugja az arcát a nyakamba. - Ami neked is jobban tetszene - fújja ki a levegőt, mire megborzongok. - Vagy inkább filmet néznél? - néz a szemembe.
  - Ezek után szerinted én úgy nézek ki, mint aki képes lenne figyelni a filmre? - pillantok kicsit vöröslő arccal felé. - De tudod mit, inkább nézzük a filmet, legalább letörölhetem vele ezt az önelégült vigyort a képedről - fordulok vissza durcásan a képernyő felé.
  - Szerintem ez érdekesebb lenne, mint ez a buta film - hajol közel hozzám. Az arcomat megcsapja a lehelete, én pedig kezdem elveszíteni a józan eszem. Lassan fordítom feléje a fejem, mivel meg akarom neki mutatni, hogy képes vagyok őt figyelmen kívül hagyni, de persze nem sikerült a tervem, mivel a száját abban a pillanatban az enyémre tapasztotta, majd az ölébe húzva folytatta tetét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése