2015. szeptember 20., vasárnap

24.rész


"...senkit sem akarok, csak téged..."



Pamela May Graham
London 2014.07.27.


  Hallom, ahogy záródik az ajtó és a cipő kopogását, ami egyre erősebb lesz, ahogy a pulthoz közeledik, de még mindig nem fordultam meg. Egyszerűen nem vagyok biztos benne, hogy mit kellene tennem. Hiányzott, az biztos, de nem értem, hogy miért taszított el magától. Ez annyira értelmetlen. Mellette akartam lenni, segíteni neki, tudom, hogy ő is ezt akarta, de akkor miért nem engedte, hogy megtegyem?! Miért nem engedte, hogy elmondjam neki mit érzek iránta, hogy megöleljem, amikor szüksége volt rám?!
  Tisztában vagyok vele, hogy addig nem fog megszólalni, míg meg nem fordulok, ahogy azzal is, hogy csak akkor nyugszom meg, ha megpillantom, de akkor miért vagyok képtelen mozgásra bírni a lábaim? Miért nem vagyok képes megfordulni és a szemébe nézni, majd várni, hogy megmagyarázza a dolgokat? Fáj, amit tett. De valamiért most azt érzem, hogy azért nem merem megtenni, mert félek attól, ha meglátom összetörök. Aznap el kellett volna neki mondanom, amikor a koncert volt, hogy érzek iránta. El kellett volna mondanom, hogy meg akarom próbálni, hogy számomra sem csak egy barát, de akkor is féltem, ahogy most is. De az élet ilyen. Mindig szembeállít a félelmeiddel, így tesz erősebbé, így éri el, hogy az légy, akinek lenned kell. Nekem, pedig ebben a pillanatban meg kell fordulnom és szembe kell néznem azzal a sráccal, aki fontos nekem...
  - Szia - szólal meg halkan, amikor szembe nézek vele. - Sajnálom, hogy így eltűntem.. Tudom, hogy haragszol rám, pedig teljes szívemből szeretném, hogy ne így legyen, de már nem tudok rajta változtatni, viszont szeretném megmagyarázni az egészet, ha megengeded nekem.
  - Rendben - lépek ki a pult mögül - de előbb nekem kell valamit mondanom - állok meg előtte. - Amit már rég meg kellett volna tennem - teszem hozzá, mire az arcán aggodalom jelenik meg. - Tudnod kell, hogy nagyon hiányoztál az elmúlt napokban és már rég eldöntöttem, hogy mit akarok. Veled akarok lenni, akkor is, ha ennek következményei lesznek, mert érzem, hogy ezt akarom. Nem érdekel mi fog történni, veled akarok lenni... - helyezem kezeim a vállára, mire arcán döbbenet jelenik meg, ami pár másodperc múlva vigyorrá alakul át. - Nem felelsz semmit? - kérdem halkan.
  - Mit mondhatnék erre? - helyezi kezeit a derekamra, majd húz közelebb magához. - Azt hittem, hogy mikor találkozunk dühös leszel rám és szóba sem állsz majd velem, de mit kapok helyette... azt mondod nekem, hogy velem akarsz lenni ahogy én is.
  - Azt egy szóval sem mondtam, hogy nem vagyok dühös, de bízom benne, hogy van rá egy jó indokod és akkor képes leszek elfelejteni ezt a pár hetet, amikor nem láttalak - nézek a szemébe. - Minden este azt vártam, hogy mikor jössz el, de nem jöttél, utána meg már beszélni is alig beszéltünk.
  - Ígérem, mindent elmagyarázok, de nem ebben a pillanatban, mert most mindennél jobban szeretnélek magamhoz ölelni és megcsókolni téged, de tudom, hogy itt nem tehetem meg.
  - Megteheted - suttogom a fülébe. - Nem érdekel senki és semmi sem. Veled akarok lenni és ha ez azt jelenti, hogy követni fognak, akkor elfogadom és valahogy elviselem, ha tudom, hogy te ott leszel nekem.
  - Akkor ez azt jelenti, hogy nem bánnád, ha az emberek megtudnák?
  - Amíg te itt vagy nekem, nem - adom a tudtára. - Miért kérded?
  - Majd később elmondom, most gyere ide - áll fel, majd húz magához. - Te is hiányoztál nekem, nagyon - motyogja a hajamba.
  Kényelmetlenül kellene éreznem magam a karjai között, mert nyilvános helyen vagyunk? Meglehet, de egy cseppet sem érzem annak. Nem érdekel, ha meglátnak vele, az sem, ha pár óra múlva címlapon találom magam és ennek igazán egyszerű az oka. Itt van, hosszú napok elteltével végre újra láthatom és beszélhetek vele, nekem ennyi elég.
  Karjaival szorosan ölel magához, miközben arcát a nyakamba temeti. Lélegzete csiklandozza a nyakamat, de ebben a pillanatban egyáltalán nem érdekel. Sóhajtás hagyja el az ajkam, amikor puha, telt ajka találkozik a nyakam vékony bőrével.
  Meglepetten veszem észre, hogy nem húzódtam el az érintésétől, pedig ha belegondolok a legtöbb lány, aki közel volt egy megerőszakoláshoz, nem tudja elviselni hosszú ideig a férfiak közeledését/érintését, de számomra Louisé mégis nyugalmat és biztonságot sugalmaz, nem pedig félelmet. Bízom benne, azóta az este óta, hogy megmentett semmi sem változtathatná meg a véleményem vele kapcsolatban, Ha igaz, ha nem az a tény, amit feltételeznek róla, én akkor is biztonságban érzem majd magam vele.
  - Van valami terved ma estére? - tol egy kicsit el magától.
  Erre a kérdésre nem igazán voltam felkészülve. Tervem már van, de ha rákérdez, hogy mi az, nem mondhatom el neki az igazságot. Nem tehetem meg, mert tudom, hogy haragudna, hogy ezt teszem. Találkozni fogok vele és kiderítem az igazságot még akkor is, ha ezzel elérem, hogy Louis ne szóljon hozzám. Nem engedhetem, hogy valami olyanért kerüljön a rácsok mögé, amit el sem követett, ha úgy adná a sors, hogy elítélik.
  - Lesz később egy találkozóm az egyik barátommal - mondom az első dolgot, ami az eszembe jut.
  - Akkor sehogy sem tudnálak rávenni, hogy átgyere a fiúkkal közös házunkba egy kis összejövetelre? Ott lesz mindenki és szeretném, ha te is ott lennél. Nem kell valami nagy vad bulira számítani, csak a srácok és a barátnőik, nem hiszem, hogy tizenkét személynél többen lennénk. Gondold át, oké?
  - Ha nem, hogy egy kicsit kések, akkor szívesen elmegyek - mosolygok rá.
  - Persze, hogy nem baj - dönti oldalra a fejét - szólj, ha kész vagy és utánad megyek.

***

  Nem így képzeltem el ezt a beszélgetést. Igazából, alig szólalt meg, ha mondott is valamit, azt már hallottam korábban is, de nekem elég volt a tekintete és a mozdulatai is, hogy észrevegyem nem mond igazat, csak fél. Amikor feltettem a kérdést, hogy más bántotta-e, összerezzent, lehet, hogy ő nem vette észre magán, de nekem feltűnt. Sok apró részletet megtudtam, de úgy érzem, hogy amiket elmesélt, az lehet, hogy megtörtént vele, de nem Louis okozta őket, sőt 99 százalékban biztos vagyok benne, hogy nem ő volt. Persze tisztában vagyok vele, hogy Louisnak nem szólhatok erről, vagyis addig biztosan nem fogok, míg nincs valami felhasználható bizonyítékom, de nem lesz könnyű előle eltitkolni mindezt. Hogy fogok vele találkozni, ha Louis nem tudhat róla, mert nem adom fel, addig biztosan nem, míg ki nem derítem az igazságot.
  - Úgy látom nem sikerült valami jól ez a találka - szólal meg Louis az egyik piros lámpánál. - Szinte meg sem szólaltál amióta beültél mellém.
  - Sajnálom, csak kicsit elgondolkodtam - rázom meg egy kicsit a fejem - de minden rendben, tényleg. Ne aggódj, mire odaérünk ismét önmagam leszek - erőltetek mosolyt az arcomra. 
  Negyed óra elteltével megérkezünk a fiúk házához, ahol már mindenki megérkezett rajtunk kívül. A fiúk ölelésben részesítenek, míg a lányok bemutatkoznak. Paige, Perrie és Sophia is mind nagyon kedvesen, örülök, hogy megismerhettem őket, mert úgy érzem, hogy bennük barátokra lelhetek, hiszen már most úgy viselkednek, mintha ezer éve ismernénk egymást, nem pedig csak pár órája. 
  A medence szélén ülve, lógatom a vízbe lábaim. Még mindig az esti találkozón gondolkodom és próbálom minél tisztábbra alakítani a gondolataim a fejemben, de nem igazán akar sikerülni. 
  - Hogy érzed magad? - ül le mellém Louis.
  - Mintha ezer éve ismerném őket, nem pedig csak pár órája - mosolyogva fordulok felé. - Igazán kedvesek, örülök, hogy megismerhettem őket.
  - A fiúk sokat beszéltek rólad nekik, így mit sem akartak jobban, mint veled találkozni - neveti el magát. - Találkozni akartak azzal a lánnyal, aki visszahozta Louis Tomlinson igazi énjét - hajol közelebb hozzám, majd ajkát az enyémre tapasztja, mire szemeim automatikusan csukódnak le. 
  A többiek beszélgetése szép lassan elhal, majd kiabálás veszi át a helyét, amiről egyből arra utalok, hogy észrevettek minket. Louis belemosolyog a csókunkba, majd ajkainkat elválasztva húz magához, én pedig enyhe pírrel az arcomon, fúrom magam a mellkasára.
  - Na végre! - hallom meg Harry hangját.
  - Oké srácok, láttátok, örültök, felfogtuk, de befejeznétek? - kérdi nevetve Louis.
  Pár perc elteltével elcsendesedik a társaság, majd egy ajtócsapódás után tisztázódik bennem, hogy bementek a házba, minket pedig kettesben hagytak. 
  - Ezt nem így terveztem, de már nem bírtam tovább, a kávézó óta szerettem volna megtenni - mosolyog rám.
  - Egyáltalán nem bánom - adom a tudtára. - úgyis megtudták volna - vonom meg a vállam. - Emlékszel mikor azt mondtam, hogy nem érdekel, ha meglátnak minket, te meg erre azt mondtad később elmondod? - bólint. - Kifejtenéd?
  - Az elmúlt napokban, Paul is sokat csesztetett és a szüleimnél is voltam, de az utóbbit, ha jól tudom tudtad, mert Liam mondta. Tudod, a médiának kéne valami, amibe kapaszkodhatnának, azon kívül, hogy megerőszakoltam egy lányt, így arra gondolt Paul és még néhány ember, hogy szükségem lenne egy kapcsolatra a média előtt, mivel Elel, már szétmentünk. Úgy gondolják, ha valakit velem látnának annak ellenére, amit rólam feltételeznek, akkor jobb lenne a helyzetem. Barátnőt akarnak nekem keresni, de én kijelentettem hogy senkit sem akarok páromnak, csak téged...

1 megjegyzés:

  1. Meglepetés nálunk :) <3
    http://thedollhouse-fanfictionhu.blogspot.hu/2015/09/dij.html

    VálaszTörlés