23.rész

" Itt van a lovagod "

Louis Tomlinson
London 2014.06.26.

  Láttam a szemében, hogy nem érti miért küldöm el őt, hogy miért nem engedem, hogy velem maradjon. Őszintén szólva semmit sem akartam jobban, minthogy itt legyen velem, de pontosan tudom, hogy anyával egyedül kell beszéljek. A másik ok pedig igazán érthető. Nem akarom, hogy véletlenül összefussanak Sammel. Éppen elég volt azt látnom rajta, hogy mennyire megijedt, amikor meglátta. Nem értem, hogy mi köze van neki Maggie-hez, de abban biztos vagyok, hogy rács mögött szeretne tudni engem, én pedig ugyanezt szeretném róla tudni. Lehet, hogy nem sikerült neki semmit sem tennie Pammel, de ki tudja mi történik, ha nem sétálok arra, viszont abban sem lehetek biztos, hogy Pam volt az első lány, akivel próbálkozott. Szerencsére a következő tárgyalásig még van pár hetem, így van egy kis időm, hogy utánanézzek a dolgoknak. Nem engedhetem meg senkinek sem, hogy olyan dologért ítéljenek el, amit meg sem tettem. Igaz, hogy én nem igazán bízok magamban, de körülöttem mindenki más igen. Ők elhiszik, hogy én képtelen lettem volna bármire, így egy részem abban hisz, hogy igazuk van és ismernek annyira, hogy tudják ezt rólam. 

  - Tomlinson - hallom meg a nevem, mire mély levegőt véve fordulok meg, majd pillantok az előttem álló személyre. - Eszedbe sem jutott, hogy itt találkozunk újra nem igaz? - vonja fel a szemöldökét.

  - Mit akarsz tőlem, Tranks? - nézek rá dühösen.

  - Én aztán semmit - vonja meg a vállát. - Végül úgyis megkapod, amit érdemelsz, szóval nekem nem is kell majd közbelépnem.

  - Miért vagy te ebben ilyen biztos? - ráncolom a szemöldököm. - Tudod nem kell nagy észnek lennem hozzá, hogy kitaláljam neked is közöd van az ügyemhez - vetem oda neki.

  - Tévedsz - nevet fel. - Az ügyed te magad csináltad magadnak, nem pedig én. Talán nem kellett volna letépned Maggie bugyiját, akkor most nem lennél itt. 

  - Nekem erre nincs időm - mordulok fel. - Nem vagyok köteles téged hallgatni, bár szerintem arra inkább te lennél képes és nem én, hiszen már megvolt majdnem, nem igaz? - vonom fel a szemöldököm, majd sarkon fordulva indulok el anya irányába. 

  Olyan rég beszéltem vele utoljára, abban sem voltam biztos, hogy itt lesz a mai napon, de mégis eljött, aminek örülök, bár az arcán lévő kételkedésből nem veszek le semmi jót. Halk sóhajtás kíséretében lépkedek felé, majd erőltetek mosolyt az arcomra.

  - Anya - állok meg előtte. - Örülök, hogy itt vagy - nézek rá. - Nem számítottam volna, hogy tényleg eljössz...

  - Tudnom kell az igazat, te is tudod Louis - sóhajt fel. - Nem akarok hinni, hogy tényleg történt bármi is, de ott van az is, hogy talán mégis. Tudom, hogy azt várod, hogy melléd álljak és bíztassalak, de képtelen vagyok rá, míg nem találok valami bizonyítékot, hogy ártatlan vagy.

  - Értem... hogy van Lottie? - kérdek rá félve.

  - Nem haragudhatsz rá, mert nem akar veled beszélni - túr a hajába. - Nem azt mondom, hogy elhiszi, de kétségei vannak, ahogy nekünk is és ez baj... Ő próbál hinni neked, de amiket az interneten olvasni lehet azok miatt képtelen... Szeret téged és ez így is lesz, de adj neki időt, hogy megbirkózzon a helyzettel.

  - De milyen helyzettel anya? - kérdem kétségbeesetten. - Nem tettem semmit, lehet, hogy nem emlékszem, de tudom, hogy így van. Nem akarom, hogy mindenki azt higgye megtettem, főképpen nem a hugaim. Szeretem őket és téged is, de nekem most arra van szükségem, hogy mellettem álljatok, ne pedig ellenem legyetek. 

  - Honnan vagy olyan biztos benne, hogy nem tettél semmit sem? Miért mondod ezt?

  - Megmentettem egy lányt attól, hogy megerőszakolják, szerinted akkor képes lettem volna rá? - hagyja el a kérdés a számat, mielőtt még átgondolhatnám mit is mondok. - Francba.

  Bármit mondhattam volna, de ezt az egyet nem. Persze tudom, hogy az ember idegességében olyan dolgokat mond, amiket nem szeretne, de ezt most végképpen nem kellett volna. Nem akarom, hogy bárki megtudja mi történt Pammel, amíg ő nem akarja ugyanezt, de most úgy érzem, hogy elárultam őt, még ha nevet nem is mondtam anyának.

  - Tessék? - nyílnak nagyra a szemei. - Megmentetted?

  - Igen - motyogom. - Ha tényleg megtettem volna, akkor szerinted nem hagytam volna ott, hogy az a perverz állat kiélje rajta vágyait?

  - Sajnálom - zár a karjaiba, miközben halkan szipog. - Úgy sajnálom, hogy nem hittem benned... Beszélni fogok Lottie-val - teszi hozzá.

  - Nem kell - puszilok a hajába. - Azt akarom, hogy ő higgyen bennem, ne mások miatt tegye...

Pamela May Graham

London 2014.07.27.

  Több mint négy hét telt el, mióta utoljára láttam Louist. Néha beszéltünk telefonon, de nem találkoztunk. Kezdem azt érezni, hogy tettem valamit, amit nem kellett volna, de mi lehet az? Miért lök el magától, mikor már éppen el akartam neki mondani, hogy milyen fontos nekem és azt is, hogy nem érdekel a média és vele akarok lenni? Miért lök el? De a legnagyobb kérdés az mégis az, hogy mi a francnak akarok még mindig segíteni neki? Utána néztem Maggienek, próbáltam rájönni, hogy ki ő Samnek, de nem sikerült, így nehezen, de rávettem egy találkozóra, ami ma este lesz egy eldugott helyen.

  Az elmúlt hetekben mindenki észrevette rajtam, hogy valami bánt, így muszáj volt beszélnem valakivel, aki Alice lett. Nem szívesen mondtam el neki, hogy ki az a fiú, akivel találkozgattam, de úgy éreztem, hogy segíthet, ha elárulom neki. Nem azt mondom, hogy nem segített, de egyben bajt is csináltam vele magamnak, hiszen mostantól folyamatosan róluk kérdezget, mert persze Louisról.

  - Ne kezd megint - dőlök a pultnak. - Tudom, hogy szokatlan és nem gondoltad volna, de egyszerűen ma képtelen vagyok erről beszélni. Tegnap Bubu egész este erről kérdezgetett, mármint, hogy vagyok vele és azzal, hogy négy hete nem is keres, mikor én mellette voltam. Egyszerűen most nem vagyok erre hajlamos Alice.

  - Meg sem szólaltam - emeli fel a kezeit.

  - Lehet, de látom a szemeidben és ismerem ezt a nézést. Nem megbántani akarlak, mert tudom, hogy nekem akarsz segíteni, de talán az jobb lenne, ha inkább elterelnéd a figyelmem nem pedig folyamatosan körülöttük forgatnád a gondolataim...

  - Hát azt hiszem ez nem a te napod, Pam - bök az ajtó felé, mire lassan hátra pillantok a vállam fölött. - Megyek megnézed mit akar korábban Lana - mosolyog rám, majd magamra hagy.

  - Ugye nem miattam ment így el? - szólal meg Liam. - Nem akartam semmit sem megzavarni...

  - Nem zavartál meg semmit - erőltetek mosolyt az arcomra. - Csak tudod, mindenről tud... és nem akart zavarni... Hogy vagy?

  - Jól, most kicsit minden szorít, de jól vagyok, bár, ahogy téged nézlek ez nem mondható el rólad is - mosolyodik el szomorúan. - Miatta van?

  - Semmi bajom - vágom rá egyből, amivel persze egyből lebuktatom magam. - Jó, legyen... igen, szarul vagyok, mert egyszerűen nem értem az egészet... akarom és próbálkozom, de nem megy. Úgy érzem tettem valamit, de nem tudom mit és ez zavar...

  - Ha ez megnyugtat akkor nem veled van a baj, de ezt ő is elmondja majd neked - teszi hozzá. - Ma jött haza és szerintem fel fog keresni, csak adj neki egy kis időt. Neki sem könnyű, nem akarom védeni, de szerintem megérted miről beszélek, ha találkoztatok.

  - Történt vele valami?

  - Csak a média, de arról te is tudsz... most pedig otthon volt a családjánál... meg persze az sem segít, hogy Tranks folyamatosan cseszegeti - sóhajt fel, mire én megdermedek. Mi a francot akar tőle és nekem miért nem szólt egy szót sem róla, amikor beszéltünk. - Miért érzem azt, hogy te ismered azt a fickót?

  - Ismerem, de nem akarok róla beszélni, rendben? - mire bólint. - Ha felkeres, annak örülni fogok. Nem mondom, hogy képes leszek úgy viselkedni, mintha nem lépett volna le négy hétig, de próbálkozni fogok. Nem akarom elveszíteni...

  - Azt mondtátok, hogy nem vagytok együtt, nekem mégis úgy tűnik, hogy törődtök egymással és közelebb álltok, mint azt állítjátok, csak szeretném elmondani, hogy igazán találhatna már egy olyan lányt, aki akkor is vele van, amikor rossz dolgok történnek és nem lép le az első pillanatban... mint Eleanor. Ő is rendes volt meg minden, de ha a bajban egyedül hagyta Louist, akkor nem szerette eléggé, de belőled ezt képtelen lennék kinézni.

  - Én nem akarom őt bántani... - suttogom. - Nem tudom, hogy mi van közöttünk ezek után, de bízom benne, hogy nincs minden veszve, mert a részemről nincs.

  - Szerintem a részéről sem - mosolyog rám. - De nekem most mennem kell, megbeszélés. Csak gondoltam beugrok és megnézem, hogy vagy, mert rég beszéltünk.

  - Kösz, Liam és a többieket üdvözlöm.

  - Átadom nekik, de talán átjöhetnél valamikor a napokban van pár szabad napunk és szerintem a többiek is örülnének neki, gondold át. Szia - fordul sarkon majd lép ki a kávézóból.

  Tehát az elmúlt héten azért nem beszéltünk, mert nem volt itthon, hanem a szüleinél volt. Vajon minden rendben van. Tudom, hogy a családja nem igazán hitt benne, vagyis amikor erről beszéltünk azt mondta... bár azt nem tudom, hogy mi történt az anyjával való beszélgetés során, mert erről nem beszélt nekem. Liam azt mondja, hogy meg fog keresni, nekem pedig bízni kell benne, hogy így lesz.

  - Még tíz perc - sóhajt fel Alice. - Utálok pénteken itt dekkolni, inkább buliznék vagy tudom is én, de nem egy kávézóban tölteném a délutánom, az egyszer biztos.

  - Nekem most nem igazán van más programom - vonom meg a vállam.

  - Szerintem... - kezd bele, de abba is hagyja. - Most már van, itt van a lovagod - mosolyog rám.