2015. január 31., szombat

6.rész


"Csak azt akarom, hogy valaki megvédjen mindentől"


Pamela May Graham
London 2014.06.15.

  Még a taxiban ülve is remegtem. Az idős bácsin láttam, hogy aggódva pillant hátra a visszapillantó tükörben. Ám, amint találkozik a tekintete Louis dühös szempárjával, inkább az útra figyel. A tekintetem levezettem az ölemben heverő kezeimre, amik még mindig remegtek. El sem tudom képzelni, hogy nézhetek ki, de Louis és a sofőr tekintetéből kezd leesni. Gondolom nem mindennap van olyan utasa, akinek kisírt piros szemei vannak és remeg teljes egészében, miközben még mindig sír. Hát igen, ez voltam én. Egy roncs. Bár ezek után már nem is lepődöm meg ezen. Sosem gondoltam volna, hogy Sam képes lenne ilyenre. Tényleg nem tudtam róla elképzelni. Mindig azt hittem, hogy egy aranyos, kedves srác errefel kiderül, hogy ennek szöges ellentéte. Mindvégig csak egy valami lebegett a szeme előtt, ami nem volt más, mint az én testem. Birtokolni akarta, azt akarta, hogy az övé legyek és most majdnem sikerült is neki, de akkor jött ő és megmentett. Nem tudom, hogy miért pont őt kaptam, mint megmentőm, de nem is igazán érdekel, hiszen megmentett, csak ez számít nem? Igaz reggel leordította fejem, amitől meg is ijedtem, de ezzel a cselekedetével képes vagyok neki mindent elfelejteni. De egy mondata nem megy ki a fejemből. Még mindig ott cseng: ha én nem is keféllek meg ma éjjel, ő biztosan megteszi majd. Miért mondta ezt? Ismeri Louist vagy esetleg Maggiet? Miért beszélt úgy, mintha ő pontosan tudná, hogy mi történt? Nem értem ezt az egészet. Ha Louis tényleg megtette volna, ha tényleg megerőszakolta volna azt a lányt, akkor engem miért mentett meg volna tőle? Semmi értelme. Nem mentett volna meg, ha tényleg megtette volna. Bár ebben a pillanatban őszintén, az sem érdekelne, ha nem így lenne. Ha az amit mindenki állít igaz lenne, ugyanis az én szememben ő egy hős.
  Észre sem vettem, hogy a kocsi megállt a tömbházam előtt, csak akkor figyeltem fel rá, mikor megcsapott a hűvös londoni levegő, ugyanis Louis kinyitotta az ajtót, majd a kezét nyújtotta, hogy engem is kisegítsen. Minden gondolkozás nélkül fogadtam el. Amint a lábam érintette a földet magához húzott, majd becsapta az ajtót és megvárta, míg a taxis elhajt.
  - Ugye nem félsz tőlem? - kérdezte halkan a szemembe nézve, mire én megráztam a fejem.
  - Nem. - suttogom. - Hogy is félhetnék tőled, mikor te mentettél meg? - szipogom. - Te vagy az én megmentőm. - hunytam le a szemeim, nehogy ismét meginduljon a sírás, de késő volt.
  - Kérlek ne sírj, már biztonságban vagy. Velem már biztonságban vagy. - ölelt át, majd simított végig a hajamon.
  Louis segített kivenni a kulcsot a táskámból, amit szerencsére még felkaptam mielőtt odarohantam volna hozzá, hogy megállítsam őt. Mivel az ujjaim még mindig remegtek, ő nyitotta ki az ajtómat. Amint beléptünk és felkapcsoltam a villanyt, megpillantottam Pufulecet, aki egyenesen minket bámult az ajtóból. Gondolom megijedt az ismeretlen személytől a hátamnál.
  - Nyugi Pufulec, ő jó. - próbálom megnyugtatni őt, bár kétlem, hogy a hangom miatt szerencsével fogok járni. - Megmentett engem. - a hátam mögül kuncogást hallok, mire összeráncolt homlokkal megfordulok. - Mi az? - kérdem tőle.
  - Pufulecnek hívják a kutyádat? - mosolyog rám halványan, mire az arcomon pír jelenik meg. Komolyan ettől hülyébben nem is érezhetném magam.
  - Én amm... - motyogom. - Tudom, hogy béna név, de...
  - Szerintem nagyon aranyos. - vág közbe, majd leguggol és magához hívja a kutyámat, de ő meg sem mozdul. - Hát jó. - áll fel szomorúan, majd felém fordul. - Készítek neked teát, biztosan jól esne egy, csak nem tudom, hogy hol van a konyhád. - néz rám.
  - Ott találod. - mutatok egy ajtóra, mire ő bólintva elindul. - Addig én lezuhanyzom, asszem. - suttogom, szipogva.
  - Csak nyugodtan, én itt leszek. - mutat az ajtó mögé, mire én bólintok, majd elindulok a szobám felé kikerülve Pufulecet.
  A szekrényemből kiveszem a tréningem, amiben aludni szoktam vagy csak itthon lenni, mivel rengetek cicafej van rajta, amit a normális emberek nem vesznek magukra, ám nekem bejön, mivel mikor hideg van kapóra jön. Most pedig azért, mert teljesen eltakarja a bőröm szabad területeit. A mai nap után, szeretnék beburkolózni, ahogy csak lehet. Levettem magamról a mocskos ruháim, majd bedobtam őket a szennyesbe és beálltam a zuhanyzó alá.
  Próbáltam magamról lemosni a koszt, de nem volt mit, hiszen tiszta voltam, csak én nem éreztem annak magam, csak én éreztem azt, hogy koszos vagyok, mivel hiába mostam le magam, még mindig tisztán éreztem a kezeit magamon. Már égett a bőröm a sok dörzsöléstől, így muszáj volt abbahagynom, ha nem akarok kárt tenni a bőrömben. Magam köré csavartam egy törölközőt, majd egyet a hajamra is. A tükör elé álltam és megnéztem magam benne. Feldagadt, piros szemek, pont amire számítottam. Nem is törődtem vele, megfésültem a vizes tincseimet, majd a fejem tetejére kötöttem őket. Belebújtam az alsóneműmbe és a pizsamámba. Kicsit melegem volt, hiszen nyár eleje van, de még így is késztetést éreztem arra, hogy valamit még magamra vegyek. Sóhajtva léptem ki a szobámba, majd húztam be a sötétítőt.
  Felkapcsoltam a nappaliba az égőt, majd a lábaim a konyhába vezettek. Louis ott ült a pultnál és valakivel telefonon veszekedett, de mikor észrevett, elköszönt tőle, majd letette. Kérdőn néztem rá, de ő csak megrázta a fejét, így ráhagytam. Leültem az egyik székre és figyeltem, amint kitölt nekem egy csésze meleg teát.
  - Hogy érzed magad? - kérdi, miközben elém teszi a gőzölgő csészét.
  - Szarul. - vallom be. - Egyszerűen nem megy ki a fejemből és valószínűleg napokig nem is fog, de egyszer csak jobb lesz. - vonom meg a vállam, nyelve egyet. - Még egyszer köszönöm, hogy megmentettél, majd hazahoztál. - suttogom.
  - Nincs mit megköszönnöd, bárki így tett volna a helyemben. - dől neki a pultnak, majd rám emeli a tekintetét. - Tudom, hogy ennek nem most jött el az ideje, de szeretnék bocsánatot kérni tőled, ismét. Nem kellett volna úgy beszélnem veled...
  - Semmi baj. - sóhajtom. - Megtértem. Igazából nem tudom, hogy mit gondoljak, de azok után, amit ma tettél én melletted állok, ha te azt mondod, hogy nem hát akkor én elhiszem, hogy így van. - kortyolok bele az italomba.
  - Úgy érzem, hogy most én tartozom neked köszönettel. - mosolyodik el lágyan. - De tudnod kell, hogy egy lányt sem bántanék, egyet sem. - néz a szemembe.
  - Elhiszem neked. - bólintok. - Ezek után, bármit mondasz én hiszek neked.
  - Szeretnéd, hogy itt maradjak veled, ma éjszaka vagy menjek el? - vált hírtelen témát.
  Szeretném, hogy maradjon? Ez egy nagyon jó kérdés. Semmi kedvem az egyedüllétre, nem akarok egyedül lenne, most nem. De tőle sem kérhetem azt, hogy maradjon, hiszen neki is van élete és már az is nagy segítség volt tőle, hogy megmentett. Ha jól belegondolok nem is leszek annyira egyedül, hiszen itt van nekem Pufulec.
  - Biztosan sok dolgod van, megleszek egyedül is. - válaszolom halkan. - Ide nem jön értem, úgyhogy megleszek. - nézek fel rá.
  - Biztos ne maradjak? Szívesen teszem. - kérdi meg újból.
  - Biztos, jól leszek Louis. - mosolygok rá, bár egyáltalán nem gondolom így.
  - Rendben, akkor én azt hiszem megyek. Nem akarlak zavarni téged. - tolja el magát a pulttól, de mielőtt még elléphetne mellettem felállok és elé állok.
  - Csak egy dolgot kérek tőled, mielőtt elmennél. Megölelnél? - csúszik ki a számon, mielőtt még átgondolhatnám mit is mondtam.
  Louis nagyra nyílt szemekkel néz rám, majd elmosolyodik és magához húz. Örülök, hogy nem tette szóvá a kérésem, mivel fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék neki erre. Őszintén szólva, csak szükségem van két ölelő karra, amik között biztonságban érzem magam. Lehet, hogy nem kéne így éreznem az ő karjai között, de nem érdekel. Bárki, bármit is állít róla engem nem érdekel. Én láttam, hogy milyen valójában, milyen mikor valaki bajban van, így nem tudom elképzelni, hogy azok a pletykák igazak lehetnének. Szorosan fonja körém a karjait, míg én gyengéden szorítom magamhoz a derekánál fogva. Percekig állunk, így egészen addig, míg el nem húzódom tőle.
  - Köszönöm, hogy ott voltál nekem. - állok lábujjhegyre, majd nyomok egy puszit az arcára.
  - Bármikor segítek csak hívj, elmentettem a számom a névjegyeid közzé. - néz le rám. - Nem akartam kutakodni benne, csak azt akartam, hogy hívni tudj, ha szükséged van rám.
  - Semmi baj. - nézek a szemébe, mire érzem, hogy ismét könny szökik beléjük. Kilépek a konyhából, mire ő követ engem. Kinyitom a bejárati ajtót, majd nekidőlök és megvárom, míg távozik a lakásomból. - Jó éjt Louis! - suttogom.
  - Jó éjt, Pam! - mosolyog rám, majd elindul lefelé.
  Behajtom az ajtót, de nem teljesen. Azon gondolkozom, hogy nagyon hülye lennék, ha utána szaladnék és mégis azt mondanám neki, hogy szeretném ha maradna? Minden bizonnyal annak nézne, hiszen az előbb mondtam azt, hogy jól leszek. De ezek után, hogy is lehetnék jól egyből? Biztos vagyok benne, hogy ki sem fogom merni tenni a lábam a sötétben. Szerencsémre Lana szabadnapot adott holnapra, mivel ma egész nap dolgoztam. Sóhajtva csuktam be az ajtóm, majd fordítottam el kétszer is a zárt és még a biztonsági láncot is feltettem. Sam pontosan tudta, hogy hol lakok, azt is tudta, hogy a szomszédaim nyaralnak, tehát ha ide jönne nem lenne hová meneküljek. Viszont valamiért úgy érzem, hogy azok után, amit Louis tett vele, nem jön után, ma biztosan nem. Visszamentem a konyhába, majd felkaptam a csészém és kimentem vele a nappaliba, ahol leültem a kanapéra.
  - Mi a baj Pufulec? - simítottam végig a fején. - Neked sincs jó estéd? - válasz ként ugatott egyet, majd közelebb bújt hozzám egészen addig, míg a feje az ölembe nem került.
  Még nem voltam képes arra, hogy lefeküdjek és a aludjak. Biztos voltam benne, hogy amint lehunyom a szemeim újra megjelennek azok a pillanatok és semmi kedvem újra magam előtt látni őket. Bekapcsoltam a Tv-t, de csak unalmas filmek mentek benne, amire most semmi kedvem nem volt figyelni, hogy őszinte legyek legjobban sírni volt kedvem, egészen addig, míg álomba nem merülök.
  A telefonom hírtelen rezgése zavarta meg a gondolataimat. Ijedtembe ugrottam egyet. Ki hívhat ilyenkor? Sam?! Biztosan ő az, mit akarhat még. Pufulec is észrevette a nyugtalanságomat, majd ugatni kezdett, de én megsimítottam a fejét, majd felálltam és a telefonért nyúltam,a mi pontosan a polcon volt. Megkönnyebbülten vettem tudomásul, hogy ez csak Louis. Elhúztam a zöld gombot, majd a fülemhez nyomtam a telefont.
  - Szia. - szólalt meg. - Remélem nem ijesztettelek meg. Csak tudni akartam, hogy jól vagy-e? - a kérdésére mosolyogni kezdtem.
  - Szia. - suttogom. - Igen jól vagyok, csak fáradt, de... - itt megakadtam, mit mondhattam volna, hogy egyedül nem merek elaludni. Akkor biztosan kinevetett volna.
  - Nem mersz elaludni. - fejezi be helyettem, mire én nyelek egyet. - Miért nem mondtad, hogy maradjak? Maradtam volna. - sóhajtja. - Most mit csinálsz? - kérdezi.
  - Ülök a tévé előtt és bámulom a képernyőt, de azt sem tudom, hogy mi megy benne.
  - Akkor kapcsold ki, majd búj be az ágyba. - tettem amit kért, pár perc múlva már az ágyban feküdtem a lábamnál Pufuleccel. - Most pedig hangosítsd ki a telefont, majd tedd magad mellé.
  - Minek, mire készülsz? - kérdem bizonytalanul.
  - Énekelni fogok neked. - vágja rá. - A húgaimnak ez mindig segített elaludni, mikor rémálmuk volt, hátha neked is beválik. - hallom a hangján, hogy mosolyog.
  - Köszönöm. - suttogom, majd a párnára hajtom a fejem és behunyom a szemem. A vonal másik végéről Louis hangja csendül fel, én pedig szép lassan álomba merülök tőle.


Sziasztok! Meghoztam a következő részt, remélem tetszeni fog nektek! Nagyon szépen köszönöm a hozzászólásokat az előző részhez. Mindegyiket mosolyogva olvastam végig és válaszoltam rájuk. Abban reménykedem, hogy ehhez a részhez is érkezik majd néhány, mert annak is örülnék. Tudom, hogy szeretnétek már több közös részt Louval és Pamel, de még egy kicsit várni kell, bár innentől kezdve sokkal több lesz. Nem mondom azt, hogy hamar összejönnek vagy lesz köztük valami, de egyszer az is megtörténik majd. Tegnap a csoportomban közzé tettem az új Harrys blogom, ha van kedvetek akkor nézzetek be oda: Explosions 
Köszönöm a támogatásokat és az olvasókat! Hamarosan jelentkezem! Jó olvasást!
Várom a véleményeiteket!

7 megjegyzés:

  1. te jó ég ! :D Louis annyira aranyos volt istenem I-MÁ-DOM !! :D nagyon aranyos volt ez a rész :) nagyon jó lett . siess a következővel

    VálaszTörlés
  2. Annyira hihetetlenül jól alakítod a történetet, hogy az nem igaz!
    Oké, ezt most nagyon szuperül megmondtam:DD
    Szóval, hogy mikor az ember már azt gondolná, hogy igen, most jön a sablon sztori, hogy a csaj megkéri hogy aludjon nála, összebújnak happy end. Ezt várná az ember manapság és megvallom őszintén, csalódottan olvastam mikor Louis felajánlotta neki az ötletet. És ahogy haladt a történet néztem, hogy na most mi van? Hát ez nem így szokott történni. És mikor Louis elment, mondom tuti utána szól vagy felhívja, aztán csörgött a telefon. Na mondom tényleg sablon. Egy részem örült mert jaj együtt alszanak, de ugye a másik fele meg szomorú volt. Aztán olvasom ezt az éneklőd dolgot....
    Komolyan mondom olyan jóérzés volt, hogy az hihetetlen. Egyáltalán nem sablon, és ott alvás nélkül megoldottad, hogy a világ legédesebb srácának gondoljam Louis-t. (Jó enélkül is annak gondolom, de ez részlet kérdése.xdd)
    Hihetetlen, hogy milyen jól kikerülöd az elcsépelt dolgokat. Fantasztikus komolyan mondom! Imádom!
    Kivárni nem bírom mikor lesz a következő rész, szóval siess!:DDD

    VálaszTörlés
  3. De cutee!
    Ez egy nagyon megnyugtato vegu resz lett!
    Lou Nekem is enekelhetne egyet. ^^"
    Mihamarabbi folytatast!
    xoxo Viki

    VálaszTörlés
  4. Ahhhww .... de cuki Lou!!!!! :)Létszi folytasd hamar!!!!! :) :D

    VálaszTörlés
  5. Ohhhhhh de cuki :33. Kérlek folytasd a blogot :) remélem hamarosan hozod. :)))) :33

    VálaszTörlés
  6. Ezt a történetedet is nagyon szeretem, és abban reménykedem, hogy a részek előrehaladtával egyre több bonyodalom lesz, azonban nekem az Explosions vezeti a listát, de itt leszek mindvégig, és ezt is olvasni fogom! :)
    Eddig nagyon-nagyon-nagyon tetszik, és tudom, hogy a véleményem a továbbiakban sem fog változni. :)

    Sam xXx

    VálaszTörlés